Gen 11
Csongor Kovacs
Sermon • Submitted
0 ratings
· 1 viewNotes
Transcript
Sermon Tone Analysis
A
D
F
J
S
Emotion
A
C
T
Language
O
C
E
A
E
Social
Kedves Testvérek!
A mai napon Bábel történetét olvassuk a bibliaolvasó kalauzunk szerint. Egy történet az özönvíz utáni időből, egy történet a régmúltból. De miről is szól valójában ez a történet. Különös beletekinteni, újra olvasva ezt a történetet a Noé történetével együtt. Az özönvíz előtti időnek még olvassuk az óriásait, akik a földön laktak. A gigászokat, a hatalmasakat, a szinte halhatatlanokat. Akikkel kapcsolatosan Isten azután mégiscsak hozott egy változást: ne legyen az ember élete hosszabb 12o esztendőnél.
Utána jön a bűn elhatalmasodásának a története, amire válaszként hozza el az Úr az özönvizet, a bűn eltörlésére. Az özönvíz után pedig ott tartunk ismét, hogy az ember az ég felé akar törni. Ugyanúgy, mint az Éden kertben, az első emberpár azért akar szakítani a kert fájáról, hogy olyanná legyen, mint Isten.
Már nincsenek óriások, azokat elmosta az áradat, az özönvíz. De az emberi bűn ott van nemzedékről nemzedékre jelen az emberiség életében. Pál apostol a római levélben olyan érthetően írja ezt le, hogy az ember mintegy börtönként éli meg a bűn törvényét, amitől nem tud szabadulni. A reformátor eleink szép latinsággal így fogalmazták meg: non posse non peccare, vagyis az ember nem tud nem vétkezni. Hiába volt özönvíz, az ember génjeiben ott van az Istennel való szembefordulás, az eredendő bűn már az első emberpár óta: Isten ellen lázadunk. És ha nem vagyunk már óriások, mint az özönvíz előtt, akkor legalább az ember azt akarja elérni, hogy naggyá legyen, hogy neve legyen, hogy hírneve legyen, hogy övé legyen a dicsőség. Igen, ez a felfelé törő ember útja. Nevet szerezni magamnak. Óriási építkezésekkel, messziről látható jelekkel felhívni magamra a figyelmet. Hogy lássák messziről ki is vagyok.
De nemcsak hatalmas építkezéssel lehet ezt megtenni. Mint amikor valaki olyan kis finom női táskát vesz magához Louis Vutton felirattal, ami messziről látható, amit mindenki tud és lát, hogy ez egy több száz ezer forintos táska. Vagy mint amikor a nagy divattervező cégek ruháit öltjük magunkra: Ralph Lauren, Gucci, Prada. A címkét, a feliratot már mindenki messziről látja. Lássák, hogy ki vagyok, lássák, hogy én ezt megengedhetem magamnak. Hogy nagy vagyok, hogy óriás, hogy titán vagyok. Ha már nem lehetek a méreteimmel óriás, akkor legyek legalább a táskámmal, a ruhámmal, a karórámmal, az autómmal legyek az. Vagy akár egy megfizethetetlen drága cipővel.
Bábel története az ég felé tör, a hírnevet jelenti, a mások fölé kerekedést. És igen a gőgöt, a büszkeséget, az önteltséget, és végső soron a megistenülést. Hogy nevet szerezzek magamnak. Ma inkább egy táskával, egy drága ruhával, órával. Az Isten elleni lázadás hirdeti magáról mindig az örökkévalóságot, a hírnevet, a hallhatatlanságot.
1o éve volt a Titanic 1oo éves évfordulója. Azt gondolom, hogy az amerikai film sokak számára közel hozta ezt a történetet. Az elpusztíthatatlan, a hatalmas, a minden méretet meghaladó, az elsüllyesztehetetlen hajó. Két hajó is épült ekkor, a Titanic – a titán, és a másik, amit aztán már később át is kereszteltek a Titanic tragédiája után, amit Gigantic-nak, gigászinak, hatalmasnak hívtak. Hatalmas hírverés volt a hajó építésével, a vízre bocsátásával, és az első útjával kapcsolatosan. A legnagyobb, a leghatalmasabb, az elsüllyeszthetetlen. És ahogy ezek a címlapok megjelentek, voltak akik ezt az Isten elleni lázadásnak, az emberi gőgnek, hübrisznek a jelét látták benne. A megistenülni vágyó embernek, az ég felé törő embernek, a bábeli építkezésnek a jelét. Amikor nevet akarok szerezni, amikor hallhatatlanságra törekszem. És a legelső útja során bebizonyosodott, hogy Istent nem lehet megcsúfolni. Nem lehet hírnevet szerezni. Az egyik, a Titanic katasztrófáját túlélő ember fogalmazta így meg, hogy látta, ahogyan az éjszakában a nagy Leviátán kettétört. Az Isten ellen felkelő tengeri kígyóként említette. Igen, ismerős a mondat Ézsaiás könyvéből: dicsőségemet másnak nem adom. Milyen furcsa, a legelső útján bebizonyosodott, hogy nem lehet Istent megcsúfolni. A másik hajó át is lett nevezve Olympiára. Mert az elsüllyeszthetetlen Titanic oldalát az a néhány négyzetméternyi sérülés, amit az oldalán okozott a jéghegy a tenger mélyére küldte. A megsemmisülést az ég ellen való törés hozta el. Dicsőségemet másnak nem adom – mondja Ézsaiás próféta.
A bűnös ember számára lehetetlen az ég felé törni, az egek kapuján bejutni. Istennek a terve viszont pontosan ennek az ellenkezője. Amikor az úrvacsorához készülünk arra a Jézus Krisztusra tekintünk, aki Úr lévén lett szolgává, mindeneknek csúfjává, ahogyan egyik dicséretünkben is énekeljük.
Arra a Jézusra tekintünk, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem megalázta magát. Arra a Jézusra tekintünk, aki a mennyei dicsőségéből és hatalmából alászállt, és felvette a mi emberi testünket. Pál apostol a Krisztus himnuszban, a Efézus 2-ben pontosan a bábeli történetnek a tükörképét tárja elénk, hogyan száll alá Jézus Krisztus, hogyan mond le a mennyek biztonságáról, hatalmáról, és lesz értünk emberré. Megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfáig.
Istenhez csak lefelé menetben lehet eljutni. Nem a Titanic-kal, nem Guccival, nem Luis Vutonnal, nem Ralph Laurennel, hanem azzal az engedelmes Fiával, aki értünk vállalta a keresztet, a sebeket, a bűneink büntetését.